Szóval három hét letelt. Viszont a sugárnak köszönhetően, ami kilóg a maszkból, az "megégett". Úgyhogy anya szája elég gáz. Fáj neki nagyon, már csak kis kanállal tud enni, vagy szívószállal.

A dokinő azt mondta neki, hogy jó erős szervezete van, mert még nem fogyott, és még enni is tud. A legtöbben három hét után már lefogynak, és enni sem tudnak. Hát nálunk most jött el annak az ideje, hogy már csak tartalmas leveseket főzök, jó sokáig. Mondjuk tegnap még egy sült tököt bevágott, mert belekönyörögtem, de ma már ... Minden savanyú, és minden csíp. Ennek köszönhetően már lekvár sincs az amúgy is elég gyér étlapon. Viszont helyette van krémes.:) Nah azt nagyon szereti, de hogy nem unja mindennap? (még).

Vettem a szájára rózsamézet. Azzal kell háromszor egy nap ecsetelni. Huh. Hogy fogjuk kibírni még azt a három hetet? Mármint kajailag. A közérzet az rendben. Csak mi a fenét adjak neki enni, hogy ne fogyjon le? A szokásos vasárnapi mázsálásnál ugyanazt mutatta a mérleg. Félő, hogy ez a jövő vasárnap már csak kevesebb lesz, hacsak ki nem találok valamit.

Túl vagyunk az első három hét sugárkezelésen. Még három hét van. Nem egyszerű. Reggel fél 9 körül jön a betegszállító és délután fél 3 körül hozza haza anyát. Úgy kb egy félóráért. A többi meg várakozás. Anya meg nem bírja a várakozást, úgyhogy most türelmet tanul. Persze néha hisztis, de már megszoktam, lassan fel sem veszem. A sofőr sráccal már össze is haverkodott, néha autókáznak, el kíséri más betegekhez anya (így fedezte fel magának a Sámson-kertet), addig is beszélgetnek és őt hozza utoljára haza.Legalább van mit mesélni a szomszédoknak.:)

Jó hír, hogy csütörtökön kellett visszamenni a Fül-Orr-Gégére, hogy megnézzék hogy is állunk. Elvileg nagyon jól reagál a szervezete a kezelésre, és valamivel kisebb lett a daganat. Kicsit azért örülünk, de még koránt sem nyugodtam meg.

Rossz hír, hogy már megint cigizik, és napi 5-6 szálra emelte az adagját, mondván kell a feszültséget levezetni. Pff. Csak nem hagyhatom rá, pedig már úgy utálok vele veszekedni ezért (is).

Viszont a kezdéshez képest hízott. 46 kilóról 49-re. Egyenlőre több nem megy. Már annak is örülnék, ha nem fogyna vissza.

Hétfőn kaptunk egy ilyen csúsztatható skálát, aminek a neve Vas-skála. Arra szolgál, hogy a fájdalmat lehessen rajta mérni. Erre most azért van szükség, hogy a radiológus doktornő meg tudja állapítani, hogy kell-e növelnie a Dolforin adagot. Most ugye az 50 mg-nál járunk, de van még 75, 100 mg-os is.

Szóval egy hétig kell mérnünk, elvileg óránként, de gyakorlatilag az sosem jön össze, de azért szerintem van annyi adat, hogy lehessen belőle következtetni. A működése pedig úgy néz ki, hogy a mércének két oldala van. A beteg oldalán egy ötfokú skála jelenik meg: nincs fájdalom, enyhe fájdalom, közepes fájdalom, súlyos fájdalom, elviselhetetlen fájdalom, oda húzza amit érez. A vizsgáló oldalán pedig egy 0-100 közötti beosztás van. A közepes fájdalom 50-et jelent. Ezeket kell irkálni.

Számomra úgy tűnik, hogy fájdalomcsillapító adag emelés lesz. Soha nincs olyan, hogy ne lenne fájdalom, még az új tapasz felhelyezésénél sem, pedig elvileg ott bőven lehetne ilyen. Eddig 25 és 60 között mozgott. Pff.

Nah végre, ezen is túl vagyunk! A reggel negyed 8 minket már a Klinikán köszöntött. Bár nem volt egyszerű, mert volt némi kis hiszti, hogy én többet nem megyek a klinikára (mostanában eléggé ingadozik a kedélyállapot), de egész hamar és kevés nyűglődéssel túl estünk rajta. Most volt az utószimulálás. Amit múltkor elkészítettek maszkot, azt most újra felpróbálták rá, bemértek, fotóztak, mittomén még mi történt ott. És végre megvan az időpontunk. Hétfőtől elindul a terápia. Azt kell mondjam, hogy végre! Anya szerint is! Utálja a bizonytalanságot. Most legalább már tudja, hogy mikor, mi fog majd vele történni.

Amíg anya bent volt a szimulátorban, tudtam beszélgetni a doktornővel, először mertem feltenni neki úgy komolyan a kérdést, hogy mire számítsak. Annyit mondott, hogy súlyos a helyzet, mert a manduladaganat elterjedt, majdnem a szemüregig elnyúlt, nem tud mondani semmit konkrétat csak a kezelés után, mert minden attól függ, hogyan reagál rá majd anya szervezete. Ami reményt ad, hogy elmondta, hogy látott már innen emberkét felépülni, de minden a szervezettől függ. Egyébként akkor is maradnak majd nyelési panaszai, de kérdem én ki nem szarja akkor azt majd már le?Bár már csak ott tartanánk.

Egyébként ez volt az a maszk, amitől anya úgy félt, merthogy fulladozott alatta. Rákérdeztem a dokinőnél és mondta, hogy muszáj, mert ha elmozdul, rossz helyre megy a sugár. Elmondtam ezt anyának és mindjárt másképp állt hozzá. Nem azon vekengett, hogy szoros, hanem, hogy jó, akkor meg kell szoknom. Jó lenne, ha többször is inkább így gondolkozna, mint ahogy sajna nem így teszi. A maszk tök furi, olyan mintha valami középkori japán páncél lenne, vagy mint a kendósok maszkja. Az egész egy nagy hálószerűség, olyan négyzetrácsos fajta és a rácspontokhoz egy-egy koordináta tartozik. Azokat jelölték meg rajta, ahova a sugárnak mennie kell. Meg láttam a röntgenfotókat is. Fura volt úgy látni anyát, úgy csontvázasan.

Megint egy remek történet a magyar egészségügyből. Úgy volt, hogy ma fél 10-re megyünk a Klinikára a Sugárterápia Tanszékre utószimulálásra vagy mire, és holnaptól elkezdődik a terápia. Hát nem pont így zajlott.

Még a múlt héten csütörtökön megrendeltem a betegszállítót, merthogy elvileg mától hat héten át, mindennap menni kell anyának, mára reggel 9-re. Azért kellett menni, hogy még egy utolsó körbenézés, maszkpróbálás, mittomén még mi, legyen a kezelés előtt. Gondoltuk 11 körül végzünk és akkor még 12-ig odaérek a körzeti orvoshoz, mert ő tudja pontos időpontra megrendelni a szállítást, az alapján, amit a Klinikán mondanak.

Hát a betegszállító reggel 9 helyett déli 12-kor jött, mert sok dolga volt. Én azért a múltkor kiadott papírral lementem negyed 12-kor a körzeti dokihoz intézni a szállítást, mivel ők 12-ig rendelnek. Közben valaki meg is halt ott nem messze az utcán, mert oda jött egy mentő is. Szóval megrendeltük a betegszállítást, de mivel nem tudtam időpontot mondani, kaptam egy telefonszámot hozzájuk, meg holnapra egy időpontot a körzetihez. Mielőtt bementem volna hozzá anya telefonált, hogy most jöttek érte, úgyhogy gyorsan felkaptam egy buszra és irány a Klinika. Meg is találtam anyát, kábé 20 perc várakozás után kijött a kis asszisztens, hogy hát sajnálják, de nem készült el a sugártérkép vagy mi a szösz, így menjünk haza, majd szerdán reggel fél 8ra fáradjunk vissza. Hát anya egy pötit hisztis lett, hogy mit szórakoznak vele. És igaza volt, reggel 8 óta ott állt feszültségben, hogy vajh mi fog történni vele, megfojtják-e azzal a maszkkal (legutóbb elég rossz élménye volt vele), aztán késtek a betegszállítók stb. és délután egykor derül ki, hogy hát lufi volt az egész nap. Ki is ment levegőzni egy kicsit, hogy ne mondjon valami cifrát.

Én még kiírattam a dokinővel Dolforint, meg kaptunk szakorvosit is, hogy a körzeti orvos is fel tudja írni, illetve rákérdeztem nála erre a B17 vitaminra is. Azt mondta drága és helyette van más is ilyen immunrendszer-erősítő cucc. Látszott, hogy sok dolga van, úgyhogy szerdán majd visszatérünk rá. Megemlítettem anyának, a reakció, hogy ő már szed annyi szart, hogy még valamiket, még ha vitamin is, már nem akar. Úgy érzem, ennek is neki kell futnunk még párszor. Mindenesetre most első körben megegyeztünk, hogy csak akkor vagyok hajlandó engedni, hogyha rendesen eszik zöldséget, meg gyümölcsöt is, és csak addig, míg feltétlenül nem szükséges, ámde ugye ő ezt kitolhatja gyümölccsel, zöldséggel. Ennek örömére ma betolt még egy almát meg két fürt szőlőt is pluszban.:) Eddig ugyebár azért nem evett szőlőt, mert savanyú, most ugye meg hiphop nem az.:D Mindegy, a lényeg, hogy eszi!:)

Szóval tulképpen a semmiért lett anya ma kirángatva a Klinikára, hiszen semmit nem intéztek vele. Mikor hazajöttünk (délután kettő), még jó, hogy megkaptam a betegszállítók telefonját, mert kapásból a keddet meg a szerdát lemondtam, holnap meg megyek délután tisztázni a többit a körzeti orvossal. Esküszöm valami logisztikusnak kellett volna mennem, mert a Klinikát, a betegszállítókat, a körzeti orvost meg anyát összekoordinálni, tiszta művészet.

Az elmúlt pár nap tök jól zajlott. Jó volt a közérzet, ebben a jó időben volt sok séta, energikus és tevékeny napok voltak anya részéről, és evett is rendesen, nem is válogatott, szóval hallelujah. Este megmértem, és volt nagy boldogság másfél kilót hízott, már majdnem 48 kg.:) De jó lenne, ha még egy kicsit szedne fel magára. Sokkal jobban bírja majd a gyűrődést, és ugye a jövő héten kezdődik a sugarazás.

Alapvetően fogalmam sincs a feng shui-ról, és most sem lenne, ha nem hoztam volna magammal 230 km-ről egy virágot. Ahol laktam, ott felajánlottak egyet, de azt nem hoztam el, mert ugye mit utaztassam. Másnap máshol aludtam és ott újra felajánlottak egyet nekem. Azt már elhoztam. Arra gondoltam, hogy véletlenek nincsenek.

Nah most azért azt tudni kell, hogy mellettem azért pusztulnak kifele a virágok rendesen, összesen két darab túlélőm van. Ezt valószínűleg anyától örököltem, de én azért próbálkozom, ő már nem. Nincs is itthon neki virágja, ami volt, azt is elajándékozgatta. Most, hogy hazahoztam egyet, nézett rám, hogy hát "hülye a gyerek". Aztán meg mégiscsak megörült neki. Hm.

Két napra rá, az egyik szomszéd hozzám vágott csak úgy négy cserép virágot, merthogy kint vannak az erkélyén, bent nem fér sehova és nem akarja kiteleltetni őket, hanem vigyem, vagy odakint megfagynak. Hm. Mintha kezdenének összeállni a dolgok.

Aztán eszembe jutott a fizikatanárom, aki jógavonalon mozgott és az érettségire hozott be narancssárga dolgokat, merthogy annak jó hatása van. Felötlött bennem, talán foglalkoznom kellene vele, mert véletlenek ugye mint tudjuk nincsenek, most meg ilyenekbe botlom. Elkezdtem kutakodni a neten és a feng shui-ba ütköztem. Még nem tudom mi fán terem, de ha némi harmóniát, kiegyensúlyozottságot tudnék ezzel ezekbe a zaklatott napokba csempészni, akkor már megérte. Ezt találtam.

Nagy lakásátalakítások nem lesznek tuti, de talán egy-két praktikus dolog, némi apróság is javíthat valamit. Mindenesetre első lépésként becsempésztem anya szobájába egy cserép virágot. Először motyogott, hogy ki fogja locsolni ésatöbbi, de azért szerintem, ez már csak olyan mormogás volt a rend kedvéért.

Mintha felcserélődtek volna a szerepek ...

Rajtakaptam anyát, amint épp titokban kidob egy üres cigis dobozt. Ez azért gáz, mert a dokinő megmondta, hogy nagyon sürgősen felejtse el. Megígérte neki. Engem egy hónapja az orromnál fogva vezet. Csalódást okozott. Most tényleg szükség van arra, hogy kémkedjek utána, vegyem el a cigijét, vagy hagyjam a saját feje után menni? Hol van az a határ, amit egy 65 éves felnőtt embernél még meg lehet tenni?

Okés megértem, hogy 42 év dohányzást nem lehet egyik napról a másikra letenni. Viszont annyi mérget miegysmást fog kapni, ami legyengíti a szervezetét, hogy legalább neki nem kéne, főleg mivel nagyban javítja a gyógyulás/túlélés esélyeit, ha nem nyúl hozzá. Most azt mondta nekem, hogy csak hetente egy doboz megy el, a napi egyhez képest. Elhiggyem neki? Mint egy rosszcsont kölyök. Tény és való heti egy dobozzal jobbak vagyunk, mint bármikoris, de azért jó lenne azt is elhagyni, legalább addig, míg tart ez a baromság. Hogy a picsába szokassam le róla, úgyhogy ő is akarja? Nem akarok még egy konfliktusforrást.

Most hogy már nem rángatnak minket jobbra meg balra és vannak időpontjaink, amikor, ahova menni kell, volt időm egy kicsit utánanézni, egyéb gyógymódoknak, vagy azok tudóinak.

Apa abszolúte nem bízik a magyar egészségügyben, - amit meg tudok érteni, ámde én jelen pillanatban nem tudok jobbat -, és ezért anyát megpróbálja rávenni az agykontrollra, eddig nem sok sikerrel. Mindenesetre elolvastatott vele már két könyvet is, meg hallgattat(na) vele kazettákat is. Abból a szempontból nem lenne rossz, hogy ugye lehet vele fájdalmat csillapítani (kevesebb morfium a szervezetbe, nem is lenne rossz), a pozitív gondolatok is rendben lennének (mert azért mostanság elég sokszor megy át negatívba). Ártani nem árt, és ha esetleg használna is, megint csak előrébb lennénk egy tyúklépéssel.

Én más vonalon indultam el. Körbekérdeztem az ismerősök között, és jól meg is lepődtem, hogy mennyien betegek rákkal a környezetemben is. Mindenesetre kaptam tippeket is, tanácsokat is a sugárterápiával, a kedélyváltozásokkal kapcsolatban. Amit sokan dicsértek az a B17 vitamin. ha ez ennyire jó, akkor miért nem szólt róla nekem a doki? Mindenesetre megpróbálok utánajárni, illetve felteszem a dokinak is a kérdést.

Kaptam egy telefonszámot egy Svájcban élő magyar orvoshoz is, aki azért időnként előfordul itthon is, és állítólag nagyon jó a rákgyógyításban, -kutatásban. Szívesen ad tanácsokat is, mert egy svájci gyógykezelés nem igen férne bele a költségvetésbe, de ugye próbálkozik az ember.

Illetve mint kiderült, itt a környékünkön, Józsán is van egy doki, aki praktizál, egyetemen tanít és nem mellékesen az alternatív gyógyászatban is otthon van.

Arra gondoltam, mivel a dokinő jófejnek tűnik, hogy rákérdezek nála, hogy mit szólna ahhoz, hogyha megtámogatnánk a rendszergyógyászatot, illetve rákérdeznék nála mit tud ezekről a dokikról, esetleg van-e valami javaslata stb. Mondjuk azt mondták a népek, akkor érdemes, ha már vagy két hete megy a sugárterápia, mert addigra kiderül, mire, hogy reagál. Nem tudom. Nem vagyok orvos, csak segíteni szeretnék, de sokszor a kotnyeles hozzátartozó csak ront a helyzeten. Na ez nem szeretnék lenni. Viszont nekem több időm, motivációm van utánajárni dolgoknak, mint egy túlhajszolt orvosnak. Áááá.

Uh végre ezen is túl vagyunk. A doki azt kérte, hogy mielőtt elindul a sugárterápia nézessük meg a fogakat és ha van rossz, akkor azt el kell távolítani. Ahhan. Na persze. Pont nem ilyen egyszerűen mennek ám a dolgok. Két hete dolgozunk az ügyön, de édesjóanyámnak nem fűlt hozzá a foga. Először nem volt kedve, aztán jajderosszul volt, majd esett az eső, én meg közben elutaztam, akkor megígérte, hogy az egyik ismerőssel elmennek. Hát persze, hogy nem. Közben én vagyok az erőszakos, mert cseszegettem érte.

Aztán egyszer csak azt hallom, hogy dicsekedik, hogy holnap megyünk. Nah néztem nagyot, de végreeee! El is mentünk, ahol megnézték neki, majd mondták, hogy nem így működik ám, hogy megnézték és írnak róla papírt, hanem bár jónak tűnik, azért csináltatni kell egy röntgent, majd azt is jól megnézik, és az alapján húznak egyet-kettőt vagy egyet sem, megvárjuk hogy begyógyuljanak a sebek, majd aztán írunk papírt, hogy lehet sugarazni. Merthogy kábé egy évre előre kell gondolkozni, addig nem kéne fogorvoshoz menni, mert gáz sugarasan bármit is. Annyit mindenesetre felfogtunk, hogy veszélybe került a jövő heti terápia elkezdése.

No lettem pötit haragos éccsanyára, hogyhát már eleve soknak tartom azt a két és fél hónapot, attól kezdve, hogy hát van ott valami vizsgáljuk ki, odáig ahol most vagyunk és bár fájdalomcsillapítót kap, de még a gyógykezelés el sem indult, dehogy még azért toljuk, mert neki nem volt kedve dokihoz menni, hát bedurrant az agyam. Meg is mondtam neki, hogy tökéletlen és jó lenne, ha most már tényleg a gyógyulásán kezdene el dolgozni és abbahagyná végre a mindenfélétől való ódzkodást. Elhiszem, hogy fél, elhiszem, hogy szar, de ez csak szarabb lesz, ha nem kezd el vele komolyan foglalkozni.

Ennek örömére voltunk a város másik végén röntgenen, majd visszamentünk a fogorvoshoz a lelettel. Megvizsgálta és annyit mondott szerencsénk van, egyet kell csak húzni, azt is csak preventív jelleggel, hogy később se legyen baj, azt rögtön el is intézte, adott még némi tanácsot a fogápolásra, mert ettől a tápszertől sokkal több a lepedék, és végeztünk is. Ezt is ki lehet pipálni.

Nem tudom, hogy stressz feloldása miatt, vagy mi miatt, de foghúzás után kb két órával anya úgy betolt két virslit, hogy öröm volt nézni.:)) Aztán meg reszelt almás cuccost kért mézzel. Gyorsan le is cseréltem nála a cukrot mézre, míg ilyen lelkes.;) Mostanában joghurt, zabpehely, méz, amiket eddig sosem evett meg. Még a végén a kajálás terén az arcunkat a szemléletváltás felé kezdjük fordítani.;) Örülök ennek. A perlekedéseink ellenére egy kicsit kezdünk összecsiszolódni.:) Még a ritmussal van bajunk, nem egyforma a kettőnké. Mindenhez több idő kell neki, de ugye most pont azunk nincs.

Mivel nem nagyon tud enni anya, mert a daganattól nem tud nyelni és az is fáj, mindenféle puha, pépes dolgot próbálok neki főzni. Most vasárnap is megmértük, hátha hízott valamit (sokkal jobban evett ezen a héten), de sehol semmi. Én viszont már kezdek kifogyni a kaja ötletekből, mert eléggé válogat, nyilván nem jókedvében, viszont kevés zöldséget, gyümölcsöt eszik.

Most azt találtam ki, hogy lereszeltem egy almát, a pépbe beledaraboltam apróra 5-6 darab háztartási kekszet, az abban jól megázott, hogy ne legyen túl savanyú, raktam bele egy teáskanálnyi mézet, és némi őrölt fahéjat. Kivételes alkalom, de minden eltűnt. Úgy örültem.:))

Szerencsére most már azt a NutriDrinkes cuccot is szívesebben issza, mint az elején, már napi három doboz tutira lemegy, néha négy is. Hurrá!:)) Csak most meg már kezdi unni a sok édeset, és inkább sósra vágyik. Gondolom azért ebben, hogy kvázi ilyen jól eszik, az is közrejátszik, hogy napi 20 ml Megace szuszpenziót is be kell nyomnia, ami elvileg étvágyat csinál neki. Nah mondjuk az az igen jól eszik, az csak ahhoz képest. De előreléptünk akkor is egy tyúklépéssel.:)) 

Anya pénteken ment a Sugárterápia Klinikára. Megrendeltem neki a betegszállítót, és mivel én nem voltam itthon, apa bejött, hogy segítsen neki. Ott kezdődött a sztori, hogy nem mehetett vele, persze ezt előre nem tudtuk. Mire kiért a klinikára anyát már elvitték pár helyre. Elkezdte hajkurászni, de feladta, hazajött, merthogy anyát a Klinikán belül egyik klinikáról a másikra belső mentővel vitték. Fél 1-re ment és fél 3-kor végzett. 

Egy maszkot csináltak neki többek között, ami majd meg fogja védeni az arca és a nyaka többi részét a sugártól, hogy csak oda hasson, ahova kell. Mondta, hogy volt vele egy kis gubanc, mivel mikor feltették neki, elküldték egy másik vizsgálatra, és ott annyit kellett várni, hogy teljesen kihűlt, és majd megfulladt tőle, mire visszakerült. Már most izgul emiatt is, hogy alig fog kapni levegőt, nemcsak a sugár miatt. Kicsit túl parázza az igaz, de basszus meg van ijedve és anélkül is félelmetes az ismeretlen. Jövő hétfőn, mikor újra megyünk, meg kell kérdeznem a dokinőt, hogy ez normális-e, mármint hogy annyira szoros.

Fél háromkor mikor végeztek, közölték vele, hogy a betegszállító majd 6 és 7 között jön érte, addig ücsörögjön ott egy széken nyugodtan. Mintha egy klinikán a sok beteg között lehetne nyugodtan ücsörögni. Egy órát szegény ott üldögélt, mire elhatározásra jutott, és telefonált apának, aki ugye addigra eljött a klinikáról, mert nem hogy segíteni nem tudott neki, de még meg sem találta, hol van, és apa mondta neki kérje meg ott a nővérkét, vagy a recepcióst, hogy hívjanak neki taxit (annyi taxi telószámot tud fejből, hogy ihaj - nyilván egyet sem), ő meg itthon kisegítette, meg kifizette neki.

Azért milyen durva ez már. Mindenesetre felmerült bennem, hogy a jövő hét hétfőtől mindennap járnia kell majd a klinikára, és ezt fogják vele mindig csinálni, hogy elviszi a betegszállító, majd a sugarazás után (bármi is történik ott) otthagyják pár órára az előtérben? Egyáltalán mindennap rohanjak ki utána? Illetve ha végzett, mindennap taxizzunk haza hat héten át, mert 3-4 órával később tudja hazahozni csak a betegszállító? Vagy mi a lótúrót csináljak? Mondjuk majd az első után többet fogok majd tudni én is.

"Sajnálom, az orvoslásnak semmi köze a morálhoz: minden betegség önmagában anarchikus tény, lázadás a természet ellen, ezért minden, de minden eszközt fel szabad használni ellene. Nem, nem részvétet kell érezni a beteg iránt, a beteg önmagát helyezi törvényen kívül, megsérti a rendet, s hogy a rendet, de magát a beteget is helyreállíthassuk, mint minden forradalom ellen, itt is kíméletlenül be kell avatkozni, és fel kell használni azokat az eszközöket, amelyek éppen a kezünk ügyébe esnek, mert jóságból és igazságból nemhogy az emberiség, de még egyetlen ember sem nem gyógyult meg. Ha egy csalás gyógyít, akkor az már nem is szánalmas, hanem elsőrangú gyógyszer, és ameddig valamilyen esetben nem tudok valóságosan segíteni, addig igyekeznem kell a betegnek segíteni."

Stefan Zweig - Nyughatatlan szív

Most már értem, miért járkálnak annyit az öreglányok a gyógyszertárakba. Mert sosincs ott, ami épp kell. Csütörtökön megrendeltük a tapaszt, (a patikus szerint csak kábszer, pedig attól még odébb vagyunk, bár lesz majd olyan is), hétfőn érte is mentem. Meg megpróbáltam két másik receptet is beváltani. Az egyiket sikerült, a másikért holnap kell visszamenni, pedig csak egy étvágygerjesztő valami, de azt is rendelni kell. Annyi pénzt hagytam ott, mint egy család heti nagy bevásárlása. De amúgy az előttem lévő pasinak sem tudták odaadni, amit kért. Viszont a másik cucc, ami fel volt írva, az a tápszer volt. Egy havi adag. 90 doboz. 18 kg. Hazacipeltem. Csak két házsor, de majd belegebedtem.

Vissza a háziorvoshoz, mert péntekre nála kellett kérni a betegszállítást. Kedves nő. Azzal biztatott, hogy anyánál nagy baj van. Mintha nem tudnám. Inkább meg se szólaljon, nem kell az arcomba vágni, hogy ő már lemondott róla. Én még nem. Szerintem ki van égve, mert nem nagyon törődik a betegekkel, csak megcsinálja, amit muszáj, de ide most több kellene. El is gondolkoztunk rajta, hogy lecseréljük.

Egyébként minden csoda három napig se tart. Ma már nyilván összekaptunk. Úgy utálom, hogy eü-s volt, nyilván jobban tud mindent mint a sugárterápiás dokinő. Pedig akkor is el kell menni a fogászatra, péntekig még, ha a feje tetejére is áll. Tegnap kedve nem volt, ma már rosszul érezte magát, nem tudom mit talál ki holnapra. Pedig én holnap elhúzok három napra. Nem értem én, hogy miért ilyen baromságokra fecsérli az energiáit, minthogy inkább arra koncentrálna, hogy összekapja magát. Én nem vívhatom meg az ő harcát, pedig most azt csinálom. De ez hosszútávon nem működik. Főleg az ilyen beszéddel, hogy "legyen már vége'". Hát szerintem is legyen már vége ennek a sok önsajnálatnak! Mennyi idő kell még, hogy felfogja, ez most komoly?

Péntek reggel leléptem és vasárnap jöttem haza. Anyát mintha kicserélték volna. Megette a joghurtot, a két doboz tápszerszerűséget naponta a rendes kaja mellé. Néztem nagyokat. Látszik, hogy hiányoztam neki, nem is volt veszekedés abból, hogy mit kell megenni, vagy mit nem. De most beszélni is rendesen beszél, és jobban is nézz ki. Nem tudom, mit filózott meg mit nem, de ideje volt már. Kezdi kicsit összekapni magát?

Aztán elkezdtünk neki egy eü naplót vezetni, mivel 200 felett volt a vérnyomása, és most lent van 130 körül, anya szerint a tapasz miatt. Nem tudom, de ha ilyen alacsony lesz, akkor nem kell neki vérnyomáscsökkentőt szedni. Szóval elkezdtük naponta háromszor felírni neki, aztán majd megmutatjuk a dokinak. Annál is inkább, mivel azt mondtuk neki, hogy 50 kg, aztán tegnap, hogy megmértük kiderült, hogy csak 46. Az viszont nagyon kevés. Szóval most minden vasárnap mérlegelés is lesz, mert nem fogja bírni a kezeléseket ennyi súllyal. Valahogy fel kellene hizlalni, de ugye csak pépes kaját tud enni. Én meg már kezdek kifogyni az ötletekből, hogy mit főzzek neki mindennap, természetesen valami hús legyen benne, de legjobb a kolbász!:)

Azt hiszem ő is megijedt egy kicsit ettől a 46 kg-tól, mert ma 3 doboz tápszert is bedobott (ez lenne az alap, és az 5 lenne a zseniség), meg két tányérnyit a joghurtba szórt zabpehelycuccosból is a rendes kajája mellé. Nem nagyon lelkesedett az elején a dologért, de mivel nem hajlandó zöldséget, gyümölcsöt, tésztafélét enni, muszáj voltam rávenni, mert ez legalább lecsúszik. Bár azt hiszem apránként csak ráveszem. Holnap hajlandó kelkáposztát enni. Hurrá!:))

Algopirinnel kezdtünk, majd Kataflánnal folytattuk és egy hete áttértünk a fájdalomcsillapító tapaszra. Dolforinnal kezdtünk 25 mg-ossal.

Furcsák az idősek. Nehezen emelik be, hogy már kevesebbet bírnak, mint két éve, öt éve, főleg ha betegek. Ha csak szimplán felajánlod a segítségedet az önérzetüket sérted. Ez van anyával is. Nap, mint nap vékony jégen táncolunk. Rászoktam, hogy megkérdezem fog-e menni, ha megkér segítek, de ha azt mondja megy az neki, hát hagyom. No hát lett tapaszunk, fel is kellett rakni, azt mondta anya, hogy nyilván menni fog neki, hiszen 38 évet húzott le az egészségügyben. Oké. Mentem dolgomra, felrakta magának. A tapaszról azt kell tudni, hogy 24 óra után érvényesül a hatása. Magyarul, addig fájsz. Ráadásul figyelni kell a hordozóját, mert van egy rakás mellékhatása köztük igen veszélyesek is, mint pl légzésbénulás, szívgörcs stb.

Az első 24 óra kínszenvedés volt. Anyának iszonyat nagy fájdalmai voltak, beszélt összevissza, hogy inkább meghal, de ez kibírhatatlan stb. Sajnáltam nagyon, de nem tudtam vele mit csinálni, vigasztalni nem lehetett. Enni szinte semmit, sőt beszélni sem, csak folytak a könnyei. Azzal magyaráztuk, hogy még nem telt le a 24 óra. Majd utána is semmi hatása. Elkezdett velem veszekedni, hogy szedjem le neki, és tegyek fel egy másikat. Na már most 72 óráig kell fent lenni egynek, és ha hamarabb leszeded és raksz fel másikat azt írja a papír, hogy túladagolhatod, és jöhet a légzésbénulás stb. Nem tudom ki hogy van vele, de én nem vagyok ápolónő és kurvára nincs kedvem nekem eltenni a láb alól az anyámat. Szóval volt némi vitánk, de annyira szenvedett, hogy mégis lecseréltem neki, közben reszketve vajon mi lesz. Nem lett semmi, de senkinek nem kívánom azokat a perceket. Mint kiderült nem adagolhattam túl, mivel jóanyám az utolsó hajszálnyi fóliát nem vette le a tapaszról, így nem is tudod hatni. Viszont újra kezdődött a 24 óra szenvedés, meg a mellékhatások figyelése. Hála a jóégnek nálunk az aluszékonyság jelent meg mellékesként. A többi egyenlőre nem mutatkozott.

Viszont anya nagyon rossz beteg, türelmetlen. Még a 72 óra sem járt le, már le akarta cserélni magának a tapaszt, úgy jó 10 órával hamarabb. Persze nem ment neki egyedül. Viszont ezzel eljátszotta a bizalmamat, úgyhogy zárom előle a tapaszt. Jelen pillanatban csak én tudom neki felrakni. Ami azért gáz, mert 72 órás ciklusokban élek. Bármit csinálok, úgy kell hogy csináljam, addigra hazaérjek. Ma mivel panaszkodott a dokinőnek, hogy kevés a tapasz hatóanyaga, felemelték 50 mg-osra. Itt még durvább mellékhatásokra kell számítani, hívta fel a dokinő a figyelmemet. A gyógyszertárban annyit mondtak, náluk ilyen még életükben nem volt, úgyhogy meg kell rendelniük, hétfőre lesz meg, addig rakjunk fel az előzőből kettőt. Most árgus szemekkel figyelek, nehogy valami gáz legyen.

Az én mostani leckém ebből a pár napból a lemondás. Nem mehetek el ide vagy oda, nem aludhatok máshol, nem csinálhatom azt, amit akarok. 18 éves korom óta nem volt ilyen. Nagyon nehéz. Úgy érzem emelkednek a falak körülöttem. Egy vigaszom van most, a könyvek. A két nap klinikai mizéria arra volt jó, hogy elolvassak egy 320 oldalas könyvet. Most már mindig csak ennyi lesz nekem? (Igen, tudom, önző dög vagyok, de akkor is!)

Ma szintén Klinikáztunk, heti kettő alapból rendel. 9-re irány a Fül-Orr-Gége, ahol háromnegyed órát álltunk sorba csak a sorszámért, majd még egy ideig, míg szólítottak, kemény két percért, aminek a lényege az volt, hogy beszélni kell a sugárterápiás doktornővel. Szóval ezt miért nem lehetett tegnap letudni? Mindegy. Mostanában sajnos elég jó rálátásom van a klinikákra (eddig 4-re), de azt kell mondanom, hogy messze a Fül-Orr-Gége a legrosszabb, mind hozzáállásban, mind ügyintézésben. 

Szóval irány át a Radiológiai klinika, a Sugárterápia tanszék. A doktornő egy kábé velem egyidős hölgy. Szimpatikus, jó humorú és úgy tűnik ért is hozzá. Végre kifogtunk egy jófej orvost. Vannak végre időpontjaink is. 16, 26 az előkészítés ideje, 27-től pedig 30 napon át mindennap sugárkezelés. Amit még tudok, hogy be kell szerezni egy panthenol sprayt, és már preventív módon kenegetni kell a nyakat vele, meg hogy még el kell mennünk a fogorvoshoz, megnézni van-e rossz fog, és ha van ki kell húzatni. Nem tudom miért kell ez, de ha kell, akkor megyünk és csináljuk. Illetve intéznem kell betegszállítást is. Most nem annyira előnyös ez a 15-20 lépcsőfok, ami a lépcsőházba visz itt nálunk. Kicsit nehezíti a helyzetet, hogy mindezt a jövő héten péntekig kell, és én 3 napot Pesten vagyok ebből, de valahogy csak megoldjuk.

Viszont anya egész jól viselte az egészet. Úgy tűnik ráébredt nem játék a helyzet. Még azt a rossz ízű Nutridrinket is szó nélkül megissza, ha elé teszem. Nekem nem hitt, de a doktornő is megerősítette, hogy napi 5-öt kellene belőle. Ott azért még messze nem járunk, de az egy decihez képest, ma már két dobozzal benyomott. Hurrá! Egy tyúklépéssel előrébb vagyunk.

Reggel 8-ra kistartoltunk a Fül-Orr-Gégére, merthogy jelenésünk volt. Ahan, nah persze. Húztunk egy sorszámot (12), mert az jó, majd mondták, hogy hát a feladat az, hogy irány a patológia. Jah, mert az csak úgy megy, hogy átröppenünk 200 métert, mikor anya egyébként is alig tud járni. Nem mellékesen ott csak 9-től van rendelés, kint meg esik az eső. Zseniális. Szóval igencsak megérte 8-ra kimenni.

A patológián aspirációs citológiai vizsgálaton estünk át, bármit is jelent. Gyakorlatilag 9kor mikor beengedtek minket, leültünk a váróteremben, mint egyetlenek, elvették a papírunk, elmesélték anyának, hogy egy bazi nagy tűvel megszúrják a nyakát, és 10-ig hagytak minket olvasni, hogyha eddig valaki nem félt a vizsgálattól, akkor is legyen ideje beszarni. Köszi. Igen kedves. 10-kor behívtak, majd megláttuk a tényleg nagy és félelmetes tűt. Anya el is kezdett remegni, úgy fogtam meg a kezét. Hiába mondta el a doki nő, hogy ne féljen, nem fog fájni, hát nagyon meg volt ijedve és nem csodálkozom rajta. Amúgy tényleg nem fájt neki, a második szúrást, már félelem nélkül viselte. Csináltak neki két vizsgálatot: vékonytű aspirációs biopszia, meg diagnosztikus aspirációs/exfoliatív citológia. Ami viszont jó volt benne, hogy egy óra alatt meg lett az eredmény. Fogtuk a papírt, és vissza a Fül-Orr-Gégére, hogy végre felhasználhassuk a remekbe szabott sorszámunkat.A kishölgy rendszerbe is tett minket az információnál, majd mondta, hogy várjunk sorunkra, nézzük a kijelzőt, majd jól megjelenik a számunk. Olvasgattunk is egy kb. fél órát, mikor oda jött hozzánk, hogy bocsi, nem ma, hanem holnap 9.

Picit felkószált bennem a pumpa, hogy bakker reggel 8 óta szopatnak, most már be lehetne fejezni, mert unom. Anya pötit kiborult, és közölte, hogy nem hajlandó visszajönni holnap. Ő is utálja, hogy nem mondanak semmit, csak dróton rángatják. Persze, hogy ott leszünk holnap 9-kor, hiszen nincs más választásunk. Igaz belekerült vagy két órás meccsbe, mire rávettem, de legalább a mai veszekedés adagunk sem maradt ki. Edzésben vagyok. Vége lesz egyszer ennek?

Voltunk konzíliumon. A nagy kupak tanács arra döntött, hogy sugárkezelés, és három hét múlva kiderül, lesz-e kemoterápia. Kicsit félek tőle. Anya elégé le van gyengülve, nem tudom, hogy fogja bírni.

Mivel elég nagy az az izé ott a torkában, nehezen tud nyelni, és nagy fájdalmai is vannak. Emiatt elég keveset eszik. Megszólalni sem szeret, hanem inkább mutogat és nyög, így próbálja fájdalommentesíteni magát. Én meg próbálom megérteni, de nem mindig sikerül, ilyenkor ideges lesz, hogyhogy nem értem. Hát mert csókolom, nem gondolatolvasónak szültél. Lassan próbálunk kidolgozni egy egyezményes kódrendszert, amivel csak az a baj, hogy csak én értem, azt is csak nagyjából. Mások nem. Ennek annyira nem örülök.

Ez ellen a gyengeség ellen írtak fel neki egy NutriDrink nevezetű speciális gyógyászati célra szánt tápszert, ami betegség kapcsán kialakult alultápláltság elleni valami. Van vaníliás, trópusi gyümölcsös meg narancsos ízű. Elvileg napi öt doboz (2 decis egy) megoldja a napi kaja igényt. Hát jó, ha egyet bele tudok kényszeríteni. Úúúúúútálja nagyon. Részemről hárommal is megelégednék, mert valami kis kaját nyammog, meg a napi egy-két pohár teje megvan. De basszus nem tudom neki megmagyarázni, hogy kell. Csak jobb lesz tőle, és kell az erőnlét. Tényleg a zsarolás a legmegfelelőbb módja ennek bekönyörgésére? Mert mindig az a válasz, hogy fáj. De ha így is úgyis fáj, akkor meg akár meg is ihatná azt a szart. Senki nem mondta, hogy sétagalopp lesz, de valami kicsit azért neki is kéne tenni érte. Úgy utálok őrmesterkedni felette. Most innen nézve, igen királynak tűnik a jövő!!:(

Nekem fogalmam sincs erről az egészről, mi lenne a jó, vagy akár jobb gyógymód, kinek higgyek, merre döntsek.

Nem szeretem az egészségügyet. Dokit akkor látok, ha már nagyon muszáj. Anya ott dolgozott 38 évig az IdegElmén, láttam eleget. Brrr. Vele kapcsolatban belefutottunk némi orvosi mulasztásba is, nem egyszer. Nem bízom az orvosokban. Nagyon kevés a hozzáértő. Honnan szerzek egy olyat? Bár anya inkább efelé húz.

Apa is dolgozott az egészségügyben egy ideig. Aztán néhány éve egy időre beiratkozott egy alternatív egyetemre Pesten. Ő inkább a természetgyógyász vonalat erőltetné. Megint csak nem látom azt, hogy honnan szerzünk hozzáértőt? Már neki is látott a kutatásnak. Az egyik a diagnosztikához kérdőív kitöltést, hajmintát, tízezret kér.

Nekem mindegy, csak pozitív eredménye legyen. Egyébként azt gondolom, hogy mindent meg kell próbálni, és ha a két vonal dokijai tudnának együtt munkálkodni, akkor bízhatnék abban, hogy anya meggyógyul. Egyenlőre kapkodás van fűhöz fához. Úgy érzem, egy dróton rángatott bábu vagyok.